‘Szolgálati közlemény’

Változtattam a blog témáját. Ezt még csak most kezdtem kiismerni, van benne néhány kedvező állítási opció, még ki kell ismernem. A fejléc képet is csak tesztnek tettem be, sebtében csinált kép, egyébként a ‘híres/hírhedt 8-as kanyart’ ábrázolja, a következő nagydíjra asszociál. Háttérszín is állítható, háttérképre is lehetőség lenne.

A szélesség kicsit nagyobb, de remélhetőleg állítható, majd megnézem. Az eddigi témának 600 pixeles fő sávja volt, ami több okból is praktikus volt. De migráció nélkül is elfogathatóan néznek ki az az alatt megírt bejegyzések.

A kategória-menük kicsit felkavarodtak. Sajnos nem mindig sima a blogtartalom ‘konvertálása’ egyik megjelenítési témáról a másikra. Schumacher nem is fő kategória és mégis menüvé konvertálódott, más menük meg elvesztek (legalábbis vizuálisan). Ezt valószínűleg ki tudom javítani, meg már régóta változtatni akartam az egész menü/kategória struktúrán, most lett apropója.

Nincs elfelejtve a korábbi (‘mg12 iNove’) téma sem, ha nem leszek elégedett a jelenlegivel (‘Enterprise’), nem fogom erőltetni.

Egyelőre ejtenem kell, valami bugos benne. Új téma, majd idővel kijavítják, jelenleg kavarja a kategória-menüket; kihagy almenüket, almenüt tesz főhelyre, arrgh, egyszerűen pocsék, pedig mindent megpróbáltam, töröltem-újraadtam kategóriákat, változtattam a hierarchián, de reménytelen. Nem veszi át a kategória rendszert helyesen, így meg nem tudok beállítani benne egy ideális és funkcionális menürendszert.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s