Spa: Miért esett vissza a Red Bull és a Ferrari?

…a McLarenhez képest…

Illetve miért hajolhat kevésbé az a bizonyos flexi-szárny?

Spa-ra nem használja a maximum leszorítóerő csomagját a Red Bull, és értelemszerűen más sem. Az első szárny is kisebb meredekségű, nem kap annyi terhelést. A hasmagasság is rendszerint nagyobb, mint más pályákon, az Eau Rouge-ra való felbaktatáshoz.

Nem hiszek benne, hogy a szárny koncepcióján változtatniuk kellett az új teszthez. Max. csak erősíteni kellett vagy azt sem. A szárny ezután is produkálhatja az adaptív rugalmasságot (Szingapúrban lehet majd újra jelentősebb), abba nem sokat játszik bele az FIA 100 kg-ra 2 cm-es tesztje. A rugalmassági vizsgálaton nem kap menetszelet a cucc, nincs terhelve a fő szárnylap(-együttes), ami csavarodhat menet közbe, tervezetten módosítva a szárny statikai felépítését a szárnyoldalak lekonyuláshoz (aszfalthoz szívódásához).

De ami lényeges, hogy ez a pálya nem kér túlzott szárnyrugalmasságot, ezért merev szárnnyal is fel lehet venni a versenyt a rugalmasokkal.

Ráadásul a Ferrari be is rezelt és visszatértek a korábbi szárnyukhoz.

A futam után is szokott lenni gépellenőrzés és a Ferrarinak bevallottan erősíteni kell ezen (3-elemes rugalmasabb) szárnyain. (Aldo Costa, Ferrari technikai igazgató: The high downforce front wing we have will require some small adjustments though.)

De érdekes módon a szabadedzéseken még próbálgatták őket.

És a helyzet megoldásához, miszerint ‘felfejlődött’ a McLaren. Először is azért estek vissza, mert az új diffúzoruk nem hozhatta azt, amit a régi. Javítgatják és ezen a hétvégén is javítgatták, finomítgatták. Az autó fejlődhetett önmagához képest.

Hülye duma, de ebben az autóban tényleg több van, csak az EBD-vel elvesztettek, elrejtettek egy jó adag kraftot, amit újra ki kell nyerniük.

A Red Bull már Kína óta hajlott, mint a nád elől-hátul (persze erről Darren Heath győzhette csak meg a csapatokat és a szakembereket Hockenheim után, korábban ez az egész csak fórumokon spekulált YouTube videó és .gif animáció volt csak; a hátsó szárnyból nem is lett ügy, mert arról nem készültek vagy készülhettek lebuktató fotók), de a McLaren merev szárnyakkal is tartotta velük a lépést.

Ami még érdekes, hogy a hétvége folyamán az FIA/FOM kiválasztotta kamera elhelyezésre a Red Bull első szárnyak középső zónája mögé installált tartóhelyeket, ráadásul hátrafelé nézettel. Az illetékesek ugyanezt megtették a McLarennél is és az ilyen onboard-okat csodálhattuk az időmérőn is. (Előírás ilyeneket feltenni az autóra, a Red Bullnál újabban aero okokból a szárnyközép mögé került és ezen a helyen nem emlékszek, hogy a FOM tett volna bele kamerát. Nincs ugyanis az összes kameratartóban kamera helyezve.)

Viszont a Red Bull lépett, elővett egy olyan orrkúp/szárnyközép konfigurációt, ahol ezen (csapat által pozicionálható) kameratartók már olyan helyen van amiről hátra nézetben már nem lehet megfigyelni, mit csinál az autó ‘bib’-je, ‘előkéje’, ami a padlólemez elülső része; alján a csúszótalp legkritikusabb részével. Ezen csúszótalp (angolul skid block, plank) kopására szigorú előírások vonatkoznak, nem kophat 1 mm-nél többet a verseny végeztével. Anyaga egy speciálisan elkészített tömörített faszerkezet, a Jabroc®, rendszerint tölgyfából. Az anyag kiszámítható konstans kopási jellemzője és magas kopásállósága rendkívül lényeges, különben véletlenül is túlkophatna illetve nem lehetne az autó hasmagasságát biztosra belőni vele. Ez pedig a versenyből való kizárást eredményezné. Most ennyit a Jabroc®-ról.

Ezen bib-ek tesztjét illetve konstrukcióját módosítja az FIA Monzára, mert az utóbbi időben komoly gyanú terelődött rájuk.

Vannak olyan csapatok mérnökeitől származó infók, hogy itt zajlik a szárnyak lekonyulásába (talajhatás effektjébe) is belejátszó ‘csalamádé’ és ha ezt fel tudja számolni az FIA (ami nem biztos, ahogy az sem, hogy pontosak ezen infók), a McLaren 7 tizedet ‘találna relatíve’ a legfőbb riválisaihoz mérten, vagyis ennyit is bukhatna az RBR és a Ferrari. Ezen két csapat használ a legextrémebb előredőlést (angolul rake) az autó hasával, amit sokan kivitelezhetetlennek vélnek a bib ‘felengedése/felhajlása’, vagyis rugalmassága nélkül.

Az időmérő igazán különleges volt, Spahoz méltó. A futam sem ígérkezik unalmasnak. Ha ezt a ‘feljavult’ McLarent feltankolják, igencsak éles fegyver válhat belőle…

Pos   Driver       Team                  Q1         Q2         Q3
 1. Webber       Red Bull-Renault      1m57.352s  1m47.253s  1m45.778s
 2. Hamilton     McLaren-Mercedes      1m56.706s  1m46.211s  1m45.863s
 3. Kubica       Renault               1m56.041s  1m47.320s  1m46.100s
 4. Vettel       Red Bull-Renault      1m58.487s  1m47.245s  1m46.127s
 5. Button       McLaren-Mercedes      1m57.981s  1m46.790s  1m46.206s
 6. Massa        Ferrari               1m58.323s  1m47.322s  1m46.314s
 7. Barrichello  Williams-Cosworth     1m55.757s  1m47.797s  1m46.602s
 8. Sutil        Force India-Mercedes  1m58.730s  1m47.292s  1m46.659s
 9. Hulkenberg   Williams-Cosworth     1m55.442s  1m47.821s  1m47.053s
10. Alonso       Ferrari               1m57.023s  1m47.544s  1m47.441s
11. Schumacher   Mercedes              1m56.313s  1m47.874s
12. Rosberg      Mercedes              1m54.826s  1m47.885s
13. Alguersuari  Toro Rosso-Ferrari    1m58.944s  1m48.267s
14. Liuzzi       Force India-Mercedes  2m01.102s  1m48.680s
15. Buemi        Toro Rosso-Ferrari    2m00.386s  1m49.209s
16. Kovalainen   Lotus-Cosworth        2m01.343s  1m50.980s
17. Glock        Virgin-Cosworth       2m01.316s  1m52.049s
18. Trulli       Lotus-Cosworth        2m01.491s
19. Kobayashi    Sauber-Ferrari        2m02.284s
20. Senna        HRT-Cosworth          2m03.612s
21. Yamamoto     HRT-Cosworth          2m03.941s
22. de la Rosa   Sauber-Ferrari        2m05.294s
23. di Grassi    Virgin-Cosworth       2m18.754s
24. Petrov       Renault               no time

6 thoughts on “Spa: Miért esett vissza a Red Bull és a Ferrari?

  1. Spa-t és Monza-t be kellene húzni a McLaren-nek. A középső szektorban még mindig 3-4 tizedet kapott Hamilton az RB-ktől. Nem hiszem hogy ez csak az esetleges eltérő beállítások miatt van.

    • Ezen a hosszú pályán, abban a brutál aero szektorban (ami vagy 50 mp) az szinte semmiség a Red Bull ellenében úgy, hogy a McLaren mindkét másik szektorban jobb, tehát arra ‘is’ be van lőve.

      Sikerült javítaniuk a diffúzoron és már nem működhet olyan botrányosan, mint az elmúlt két futamon.

      De a Hungaroringen is leesett volna egy szép adag pont (3.-4. hely), és a váltón ment el a dolog, nem a diffúzoron.

      • Konkrétan emlékeim szerint mintegy 2-3 tized volt a különbség Alonso és Hamilton között. Egy olyan pályán, ami távolról sem fekszik a kocsinak, ráadásul az átépített diffúzornak az még mindössze a második éles bevetése volt. Tudjuk, a Ferrari is harmadjára tudta igazán kiaknázni előnyeit…

    • 85 ezred szerintem elég távol van a “messze veréstől”. Ráadásul a versenyen mindig jobb a McLaren mint az időmérőkön.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s